és elérkezett a nap
Nem kellett sokat várni, hiszen csak csütörtök este kezdődött a nagy drámaíró, ahol egy éjszaka jutott az írásra és röpke két nap a színpadra állításra.
Ahogy az előző, vasárnap c. bejegyzésben látjátok a darabok megírattak és színpadra álltak
Jött a zsűri és döntött(Elek Tibor - irodalomtörténész, kritikus, a Bárka főszerkesztője; Zalán Tibor - József Attila díjas magyar költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár; Jászay Tamás – kritikus(igazoltan távol); Gimesi Dóra - a Budapest Bábszínház dramaturgja; Gabril Cadariu - a marosváráshelyi Ariel Bábszínház igazgatója)
ugyan az egyes tagjai elmondták, hogy nem értenek egyet, de a többség véleménye számít
én magam nagyjából még egyet is értettem
akkor hadd szóljon
itt a vágatlan eredményhirdetés
és leírva, ahogy a Napsugár Bábszínház facebook oldalán Varga Tamás összefoglaltaA legjobb dráma díját Tóth Réka Ágnes nyerte Oázis című darabjával.
A legjobb rendező díját Szilágyi Bálint nyerte, aki Sebők Bori Csatornajárás című művét vitte színre.
A legjobb színész díját Kalocsányi Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház művésze nyerte.
A legjobb színésznő díját Fekete Gréta, a debreceni Vojtina Bábszínház művésze nyerte.
A legváltozatosabb karakter díját Balázs Csongor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művésze nyerte.
(nem vett részt, mert éppen színpadon volt a Jókai Színházban)
A legjobb előadás díját Szenteczki Zita rendezésében, Pozsgai Zsolt: A víz elrablása, avagy Lina és a Nagyhatalmú Karbantartó esete című darabja, illetve az azt színre vivő csapat (Czumbil Örs (Napsugár Bábszínház), Baditz Dávid (Vojtina Bábszínház), Fekete Gréta (Vojtina Bábszínház), Vadon Judit (Bóbita Bábszínház), Barkó Réka (Vojtina Bábszínház) nyerte.
A csapata duplázott, a közönség véleménye megegyezett a zsűriével.
gratulálunk!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.