Képek, videók, titkok, benyomások

RENDEZŐK

2017/02/22. - írta: takacsvera46

szentec.jpg

SZENTECZKI ZITA
1991. 06. 05.

ESZME oldalán levő  ismertető részlete: (teljes szöveg)

"...2012 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakos hallgatója báb szakirányon, Csató Kata és Csizmadia Tibor osztályában. 2014-ben saját együttest alapított, Maszkaron Társulat néven, Markó Róberttel közösen. Korán érdekelni kezdte a képzőművészet elméleti és gyakorlati oldala. Családtagjai között több képzőművészt találunk, emellett szakkörökön, nyári alkotótáborokban, versenyeken és a középiskolában művészettörténet fakultáción egyaránt bővítette ilyen irányú tudását. A színházzal Földessy Margit Színitanodájában és a Városmajori Gimnáziumban működő Alternatív Propaganda Színházban került először szorosabb kapcsolatba, majd a Föld Színház több előadásában játszott. 2010 nyarán Koppenhágában And it will be so címmel helyi lakosokkal közösen készített többnyelvű előadást, 2012-2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen több vizsgarendezést készített.

Rendezéseit játszotta és játssza többek között a győri Vaskakas Bábszínház, a Szabadkai Gyermekszínház és a Magyar Állami Operaház."


szilagyi_k.jpg
SZILÁGYI BÁLINT
1991. 05.15.
2010/2011: Universität Wien, Germanisztika
2011/2012: ELTE BTK, Magyar szak
2012 –       SZFE, Rendező szak, bábrendező szakirány (Osztályvezető tanárok: Csizmadia Tibor, Csató Kata)

RÉSZLET SPILÁK KLÁRA INTERJÚJÁBÓL (teljes szöveg szinhaz.hu)

"...Amikor jelentkeztél az egyetemre, kifejezetten a bábos vonal érdekelt, vagy épp nem indult akkor színházrendező szak? Semmit nem tudtam a bábszínházról. Magáról a színházról is keveset, az a kevés pedig mind a prózai és a klasszikus színházhoz kötődött. Teljesen tudatlanul érkeztem ide. Színházrendező szerettem volna lenni, de csak bábrendező szakiránnyal indult. Úgy döntöttem, mégis megpróbálom.
Nem bántad meg a döntésedet? Nem, mert nagyszerű embereket ismertem meg. Boldog vagyok, hogy bekerülhettem. Voltak bábrendezés óráink, de ezzel párhuzamosan tanultuk a prózai rendezést is.
És most hogy érzed, mi áll hozzád közelebb, a báb vagy a próza, esetleg mindkettő? Elsősorban a klasszikusok érdekelnek, a megírt darabok. Hosszú, költői, szövegközpontú előadásokról álmodozom. A báb alapvetően nem ilyen. Egyelőre nem tudtam rájönni, hogy lehet ötvözni a sok szöveget és a bábot..."

vars.jpg
VARSÁNYI PÉTER

1993.05.26.
2012 - Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi rendező – bábrendező szakirány

Mészáros Márton riportja (teljes szöveg a Nészava onlinen)
"...Még mi is kísérleti osztálynak számítunk, valószínűleg a következő évi felvettekből álló társaságot is kísérleti jelleggel fogják oktatni. Alig tízéves a képzés, így még nem lehet általános következtetéseket levonni róla, ugyanakkor a nagy múltú egyetem erős hagyományai igencsak érződnek” – jelenti ki a Népszavának. Hozzáteszi, ambivalens érzések kavarognak benne: a realista színjátszás szellemében tanítják őket, de az ahhoz kötődő módszereket (pl. Sztanyiszlavszkij-, Strasberg-módszer) nem szisztematikusan ismertetik meg velük. Az egyetem oktatói azt vallják, náluk nincsen módszer, mindenkinek magának kell felfedeznie az útját. „Gyakran a mélyvízben találjuk magunkat, aztán ott kell boldogulnunk. Nem könnyű feladat, de sok boldogsággal is jár” - jegyzi meg higgadtan a huszonkét éves alkotó....Jövőre valószínűleg egy félévet egy lengyelországi egyetemen fog tölteni, de egyformán érdekli az egyre komolyabb presztízsű bábszínházi munka, a gyermek-, illetve a hagyományos prózai színház kihívásai, de az opera és az újcirkusz is vonzza. Zárszóként hozzáteszi: igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy ne szűküljön be a látásmódja és érdeklődése...."

HIVATALOS ÉLETRAJZOK:

Szenteczki Zita                                            

Budapesten született 1991-ben. 2011-ben végzett a Városmajori Gimnázium humán tagozatán, majd egy évig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanult, színművész szakon. 2012 –ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező- bábrendező szakán. Általános iskolai tanulmányait a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Iskolában végezte, melyben a sajátos nevelési igényű gyerekek integrált módon tanulhatnak együtt társaikkal a hagyományos tanulásszervezéstől eltérő, kooperatív és differenciáló módszerekkel. Ennek az iskolának a szemlélete és hangulata nagy hatással volt rá. Tanult tűzzománcot, rajzot és festészetet. 2005-2007 között tagja volt Földessy Margit Színitanodájának. 2016 – ban mutatta be Zita Show (a naplói szövegéből) című monodrámáját. Már középiskolai évei alatt rendezett előadást iskolájában.

Rendezései: Balázs Béla: A Csend (2016), Gimesi Dóra: A Macskaherceg kilencedik élete (2016), Zita Show (2016), Captatás szünet nélkül (2016), Gluck: Orfeusz és Euridiké (2016), Markó Róbert: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma (2016), Közöny! (2015),  La Fontaine meséi: Vaskakas Bábszínház, Iphigeneia A- tól T – ig: Ódry műsor

 

Szilágyi Bálint

1991 –ben született Budapesten.  Egy évet tanult germanisztika szakon Bécsben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező-bábrendező szakán 2012-ben kezdte meg tanulmányait.

Rendezései: Jens Raschke: Alszanak a halak (2015), Gaetano Donizetti: Bolondokháza (2015), Carl Zuckmayer: A köpenicki kapitány (2016), Daniel Kehlmann: Rosalie elmegy meghalni (2016), Peter Handke: Az aranjuezi szép napok (2016), Marieluise Fleisser: Az ingolstadti invázió (2016), Ivan Viripajev: Oxigén (2016), Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (2016)

Díjak: RS9 OFF SZÍNHÁZI FESZTIVÁL – KÜLÖNDÍJ (2015) – Alszanak a halak?, MOST FESZTIVÁL – LEGJOBB PRODUKCIÓ (2016) – Alszanak a halak?, THEALTER JUNIOR DÍJ (2016) – Rosalie elmegy meghalni; Az aranjuezi szép napok

 

Varsányi Péter

1993.-ban született. 2012-ben végzett az Eötvös József Gimnáziumban, majd még ebben az évben megkezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem            színházrendező – bábrendező szakirányán.

Rendezései: Berg Judit: Az őrzők (2017), Squamanciation címen stop motion rövidfilm (ERASMUS-gyakorlat) (2017), Gogoliáda-társrendező: Szenteczki Zita (2016), Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi (2016), Borbáth Péter: Sündör és Niru (2016), G. B. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló (2016), E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép - társszerző: Laboda Kornél (2016), Nagy-Szakmáry Attila: Ádám, hol vagy? (2015), Ionesco: A lecke (2015)

Díjak: I. helyezés- ELTE Eötvös József Collegium tanulmányi versenyének magyar nyelv és irodalom szekciója (2011), a IV. Titánium Színházi Projekt pályázat nyertese

A bejegyzés trackback címe:

http://babosdramairo4.blog.hu/api/trackback/id/tr6512281039